Vígh Márta versei:
Apró Társalgás
Mondd: Otthon vagyok!
Mondanám: De ezek a szavak nekem túl nagyok!
Mondd: Megvédesz, hisz megfagyok!
Mondanám: De ehhez én túl kevés vagyok!
Kérdem én, mit adsz nékem Budapest?
Szívdobbanást, s lélegzetet mely éltet, TEST.
Élményekbe szőtt szavak:
Hiszek a mában, hiszek benned, hiszek a világban,
Hiszek a virágban, a fűben, hiszek a fában,
Hiszek a szépben, a vízen meg-megcsillanó tükörképben.
Ott voltam, amikor porból építtettél,
Ott voltam, amikor új életet kezdhettél,
Ott voltam, megválaszolva a kérdéseket, melyeket gyakran feltettél.
Ha eszembe jut a név : Budapest,
Eszembe jut a rakparton eltöltött est,
Eszembe jut a művész, aki a Vörösmartyn portrét fest,
Eszembe jut a forgalmas, motorzajos, szívemhez közel álló Pest.
Ha azt mondod kultúra, értelmiség, művészet,
Azt mondom Pilvax, melyet Petőfi híressé tett,
Azt mondom Hősök tere, mely Budapest szíve lett,
Azt mondom Budai Vár a Duna megett.
Láttalak hidegnek-melegnek,
Láttalak vidámnak is és ijedtnek,
Láttalak mindig, ismertelek soha,
Egyet tudok: Szeretlek Pest, s Buda!
Szárnyakon merengve
Benned élni, olyan, mint egy álom,
Semmire, de semmire se vágyom,
Csak hallani a már-már ismerős hangokat,
Felismerni a fel-felzendülő dalokat.
Akár egy madár, mely néha messze jár,
S eljön az idő, amikor csak egyre vár,
Hogy megjelenjen a már régóta vágyott hazai táj,
S tudd mondani: Már semmi sem fáj!
